Jerome Powell

Újabb katasztrófára készül a sztárbefektető, aki rommá kereste magát a koronavírus-járvány alatt

Újabb katasztrófára készül a sztárbefektető, aki rommá kereste magát a koronavírus-járvány alatt

A legendás befektető, Bill Ackman, még tavaly hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy a koronavírus-járvány kitörése előtt kötött néhány ügyletet, amin később rommá kereste magát, gyakorlatilag 100-szoros nyereséget ért el. Ezúttal úgy gondolja, hogy egy inflációs sokk és a kamatok meglepetésszerű emelkedése okozhat majd pánikot a piacokon, így már fel is készült erre az eshetőségre, és figyelmeztette a többi befektetőt is a lehetséges veszélyekre.

Powell: egyhamar nem emel kamatot a Fed

Powell: egyhamar nem emel kamatot a Fed

Amikor eljön az ideje, hogy kamatot kell emelni, akkor meg fogjuk tenni, de az nem a közeljövőben lesz – mondta egy csütörtöki eseményen Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke. Az infláció esetleges élénkülésével kapcsolatban a jegybanki vezető kiemelte: megvannak az eszközeik annak kezelésére, és használni is fogják azokat, ha szükség lesz rájuk.

Itt a Fed döntése: nem változik a kamat

Itt a Fed döntése: nem változik a kamat

A szokatlanul csendesre sikerült novemberi kamatdöntés után magyar idő szerint szerda este utolsó 2020-as ülésének eredményét ismerteti a Fed Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC). A jegybank valószínűleg nem most fog forradalmat kirobbantani, de jön a friss gazdasági előrejelzés és dot-plot, így talán kicsit izgalmasabb lesz az este Jerome Powell sajtótájékoztatójával fűszerezve.

Itt a Fed döntése az elnökválasztási harc kellős közepén

Itt a Fed döntése az elnökválasztási harc kellős közepén

Továbbra sem tudni, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, néhány államban ugyanis még nem végeztek a szavazatok összeszámolásával. Ebben a bizonytalan helyzetben tartja kétnapos kamatdöntő ülését a Fed., mely a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton.

Fed-elnök: nem kell aggódni az államadósság miatt, költekezni kell

Fed-elnök: nem kell aggódni az államadósság miatt, költekezni kell

Az amerikai gazdaság élénkítéséhez pótlólagos költségvetési forrásokra lesz szükség és arra, hogy a következő években fennmaradjon a jelenlegi rendkívül alacsony kamatszint - jelentette ki az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR) az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője.

Itt a Fed forradalmi lépése: átalakítja az inflációs célkövetést a jegybank!

Itt a Fed forradalmi lépése: átalakítja az inflációs célkövetést a jegybank!

A Fed a jövőben „átlagosan 2 százalékos” inflációt tűz ki céljául – jelentette be csütörtökön Jerome Powell jegybankelnök a Jackson Hole-i konferencián tartott beszédében. Egyelőre a szakértők is csak találgatják, hogy ez a gyakorlatban hogyan befolyásolja majd az amerikai jegybank lépéseit, Powell szerint lehetőség lesz átmenetileg a 2%-os eddigi inflációs cél túllépésére, amit a laza monetáris politika jeleként értelmezhetünk.

Itt a Fed döntése: nem mennek nulla alá

Itt a Fed döntése: nem mennek nulla alá

Az előzetes várakozásoknak megfelelően 0-0,25%-on tartotta az irányadó kamatot a Fed Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC). Nemsokára kezdődik Jerome Powell sajtótájékoztatója, melyen a jegybank elnöke ismét hangsúlyozhatja, hogy készek minden eszközt bevetni a koronavírus-járvány gazdasági hatásaival szemben.

Aggódnak a Fed-döntéshozók a koronavírus miatt: ebből még újra emelkedő munkanélküliség lehet

Aggódnak a Fed-döntéshozók a koronavírus miatt: ebből még újra emelkedő munkanélküliség lehet

Pénteken három amerikai jegybankár is aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy mennyire gyorsan tud talpra állni az amerikai gazdaság a koronavírus-járvány által okozott sokkból, és így összességében mindhárman hűtötték az ezzel kapcsolatos bizakodó piaci várakozásokat. Kettő közülük konkrétan amiatt is aggódik, hogy az újból megugró fertőzési esetszámok végül ismét emelkedő munkanélküliséghez vezetnek az Egyesült Államokban.

Figyelmeztet a Fed elnöke: Amerika történetének legrosszabb negyedévében lehetünk

Figyelmeztet a Fed elnöke: Amerika történetének legrosszabb negyedévében lehetünk

Már látszanak az élet jelei az amerikai gazdaságban, de a kibocsátás még mindig messze van a koronavírus-járvány előtti szinttől – figyelmeztetett kedden kongresszusi meghallgatásán Jerome Powell. A Fed elnöke szerint a jelenleg is zajló negyedév Amerika történetének legnagyobb gazdasági visszaesését hozhatja.

A Fed elnöke bevallotta: őket is meglepte a vírus gyors terjedése

A Fed elnöke bevallotta: őket is meglepte a vírus gyors terjedése

A koronavírus negatív hatással jár az amerikai gazdaságra, ennek mértékét azonban bizonytalanság övezi. A Fed döntéshozó testülete pedig úgy ítélte meg, hogy a gazdasági kilátásokra leselkedő kockázatok jelentősen megváltoztak - fogalmazott a rendkívüli monetáris politikai döntések után a Fed elnöke sajtótájékoztatóján.

Powell: a koronavírus új kihívásokat és kockázatokat teremtett

Powell: a koronavírus új kihívásokat és kockázatokat teremtett

A januári kamatdöntés óta a koronavírus-járvány új kihívásokat és kockázatokat hozott, ezért volt szükség a mai 50 bázispontos kamatcsökkentésre - mondta kedden Jerome Powell, a Fed elnöke. Hozzátette: az amerikai gazdaság továbbra is jó erőben van, a cél, hogy ez így is maradjon.

Kivár a Fed a koronavírus terjedése mellett

Egyhangú volt a Fed mai kamatdöntése és emellett az, hogy kedvező a gazdaság megítélése, de a koronavírus terjedésére figyelni kell – összességében afelé mutat, hogy a Fed egyelőre kivár, nem változtat az irányadó rátán – ez rajzolódott ki Jerome Powell jegybankelnök mai sajtótájékoztatóján.

Erős az amerikai gazdaság, nem nyúlt a kamathoz a Fed

Erős az amerikai gazdaság, nem nyúlt a kamathoz a Fed

A várakozásokkal összhangban az 1,5-1,75%-os sávban tartotta az amerikai jegybank az irányadó kamatlábát és a decemberi közleményhez képest érdemben nem változtatott a kamatdöntés indoklásán sem.

Elemzők: Trump "ledobhatja a láncait", ha megnyeri a 2020-as választást

Bár a 2020-as amerikai elnökválasztás közel sem lejátszott meccs, a Wall Street-en sokan Donald Trump győzelmére készülnek. A befektetők többnyire azt várják, hogy az elnök „ledobja a láncait” és újabb kereskedelmi háborúkat kezdeményez, elmozdítja Powellt a Fed éléről és mindent megtesz majd azért, hogy az ország gazdasági növekedését minél tovább kihúzza.

Powell: a Fed nem akar digitális valutát

Powell: a Fed nem akar digitális valutát

Az amerikai jegybanknak jelenleg nincsenek tervei arra nézve, hogy egy új digitális valutát indítson, mert nehézkesnek látja a bevezetését Amerikában - írta Jerome Powell, a Fed elnöke az amerikai kongresszusnak írt levelében. Ugyan közelről figyelik a digitális jegybankpénz körüli híreket, de jelenleg nem foglalkoznak saját digitális valuta kialakításán.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
19 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.